A vegetáriánizmusról

Már egy jó ideje foglalkoztatott a gondolat, de most egy igen erős belső késztetést éreztem, és közel egy hónapja, hogy lemondtam a húsevésről. Egészen pontosan március 7.-én jött a sugallat. :)
Azt gondoltam, hogy nem lesz nehéz, mert amúgy is nagyon kevés húst ettem, nem kell sok mindenről lemondanom, és végül is, eddig még nem csalódtam. :)
Ennek ellenére néha gondolkodom, hogy mit is egyek. :) Hála az internetnek, nem nehéz manapság információhoz jutni. Sőt! Győzze az ember kiválasztani a neki megfelelőt. :)
Aki nem ebben nőtt fel, mint ahogy én is, annak bizony nem egyszerű, hiszen valamivel pótolni kell azokat az anyagokat amiket a hús elhagyásával a szervezet nélkülözni kénytelen. Nagyon sok új ételt kipróbálok, holott soha nem voltam az a bátor, kísérletezős típus, de szerencsére az ember időről-időre változik.
Már van egy saját receptem is, rakott karfiol bulgurral, szójával, egyéb finomságokkal. A receptek oldalon megtalálod! :)




A vegetáriánizmus fajtái:



1. Szigorú vegetáriánus vagy vegán étrend: A vegánok nem fogyasztanak és lehetőség szerint az élet más területein sem használnak olyan termékeket, amely az állatoknak fájdalmat, szenvedést és halált okoz, így sem megölt állatok húsát, sem állatoktól elvett tejet, tojást és méhészeti termékeket sem fogyasztanak, továbbá kerülik az állatokon kísérletezett kozmetikumokat, vegyszereket, állati eredetű ruhaanyagokat (bőr, szőrme, gyapjú, toll) stb.
2. Ovo-vegetáriánus: Hústerméket nem, de tojást fogyaszt.
A tojásról való lemondás okai között szerepel az a szemlélet, hogy a tojás egy „potenciális élet”, és mint ilyet, nem szükséges elvennünk.
3. Lakto-vegetáriánus: Húst, tojást nem, de tejtermékeket fogyaszt.
4. Ovo-lakto vegetáriánus: Csak a húsételeket nem fogyasztja, tejterméket, tojást és egyéb állati eredetű termékeket (pl. méz) igen.
5. Szemivegetáriánus: Csirkehúst és halat alkalmanként, továbbá a tejterméket, tojást fogyaszt.