2012. január 29., vasárnap


Sajnalatos modon mar regen jartam erre. Most egy Muller Peter idezetet szeretnek megosztani veletek. Muller Peter nekem nagyon sokat jelent, szavakban nem is lehet kifejezni. Olyan sok segitseget kaptam tole az irasain keresztul, hogy soha nem fogom elfelejteni. Mindenkinek szeretettel ajanlom a konyveit.

"Én egy férfiről tévedhetetlenül meg tudom állapítani, milyen felesége van.
Látszik, milyen kezekben van
És ez fordítva is igaz.
Egy nőn látszik a férje.
Vagy a magánya.
Néha megpillantom egy-egy nőn, hogy nem tud a férjével mit kezdeni – képtelen a rögeszmés ámokfutásában megállítani. Keserűség, hirtelen lefogyott soványság van az arcán, és riadalom a szemében.
Ilyenkor fölmerül a kérdés: meddig hagyja magát vonszolni egy zuhanó lélektől?
Engedje el a kezét?
Hagyja el?
Vagy zuhanjon vele a szakadékba?
Persze, mindenki önmagért felel.
De ha szereti, a másikért is.
Van azonban egy pillanat, amikor föl kell adni. Sőt, menekülni.
A legfájdalmasabb tapasztalat egy nő számára, ha nem tudja megmenteni poklától azt, akit szeret."